Valóság vagy legenda?
Van valami olyan, ami közös, ami mindenkiben ott van, és azonos. Vagy legalábbis ott kellene lennie…
Van erre egy szó, amit mindannyian használunk: józan ész. Angolul „common sense”, vagyis szó szerint „közös érzék„.
Régen, eredetileg ennek az ellenkezőjét jelentette. Nem azt, „amit mindenki tud”, hanem egy belső képességet, amikor minden, amit érzékelünk, egy képpé áll össze. A te saját fejedben.
Valahogy időközben ez megfordult, és a saját belső összerakásból az lett, hogy valami, amit állítólag mindenki egyformán tud, egyformán lát, mert annyira nyilvánvaló.
A magyarban ez még erősebb. Nem csak valami közös, hanem józan paraszti ész. Annyira egyszerű, annyira alap, hogy semmi tanulás vagy képesség nem kell hozzá… még egy parasztember is tudja.
Sokan mondják, hogy manapság egyre ritkább a józan paraszti ész. És igazuk van, tényleg ritkább. De nem azért, amiért gondolnánk.
Nem azért, mert az emberek butábbak és lustábban lettek. Hanem mert sosem volt igazán közös. Tehát nem eltűnt, hanem sosem volt, csak úgy látszott.
Amit még egy paraszt is tud?
Józan paraszti ész. Ezt még egy paraszt is érti, tehát akkor aki nem, az az alatt van. Nem másképp gondolkodik, hanem csak simán rosszabbul, gyengébben. Nem pont erre gondolunk, amikor mondjuk. De a szó ezt mondja.
De ha nem így gondoljuk, akkor miért számít ez?
Mert ha egyszer észreveszed ezt, akkor látni fogod sok másban is, ahol viszont számít.
Kezdjük egy egyszerűvel.
Ez természetes.
Ez normális.
Ez magától értetődő.
„Tök alap, hogy ilyenkor fel kéne hívnia.”
„Természetes, hogy ilyenkor meg kellene kérdeznie, hogy…”
Ezt könnyű rámondani sokféle helyzetre, amikor valami magától értetődő, alap. De a magától értetődő a te saját véleményed. Ő nem biztos, hogy így gondolja, vagy hogy tudja. Ettől még lehet, hogy igazad van. Csak amit mondasz, az nem az, aminek hangzik.
„Nem normális, ahogy viselkedik velem.”
Ez hasonló, mint az előző, csak fordítva. De amikor megkérdezem, hogy a normális mit jelent, akkor kiderül, hogy mindenkinél mást. Legalább kicsit mást, sokszor nagyon mást.
Amikor így meséli nekem valaki tanácsadáson, akkor ezzel valójában azt mondja, hogy neki nem tetszik a párja viselkedése.
Ezért utána átbeszéljük, hogy pontosan mi történik. Hogy mit csinál a párod, hogy te mit csinálsz, hogy mit érzel ettől, stb. Ezen már nagyon jól el tudunk indulni. Meg tudjuk találni a probléma forrását, és a megoldást is rá.
A következő fajta sokkal nehezebben kiszúrható, mert szebben van feltöltöztetve.
„Nem megfelelően kommunikál velem bizonyos helyezekben.”
„Ha lelkileg rendben lenne, akkor nem így reagálna.”
Ez ugyanaz, mint az előzők, csak más ruhában.
És végül az, ami egyre gyakoribb a párkapcsolatokról szóló cikkekben és beszélgetésekben.
„Érzelmileg éretlen.”
Ez már nem úgy hangzik, mint egy vélemény. Ez precíz, szakszerű érzetet kelt. Úgy hangzik, mint egy diagnózis.
Mintha komoly szakértelem lenne mögötte.
De kérdezd meg, mit jelent ez.
Ilyenkor nagyjából így szokott folytatódni:
„Azt jelenti, hogy éretlenül kezeli az érzelmeit.”
És az mit jelent?
„Hogy nem tud egészségesen kommunikálni.”
Milyen az egészséges kommunikáció?
…
Minden szó egy újabb szóhoz vezet, és végül nem derül ki, hogy konkrétan mit is jelent.
Mert az van mögötte, hogy nem tetszik neki, ahogy a párja viselkedik. És lehet, hogy igaza van, de ez nem segít.
Csak szakszerűen hangzik.
Van valami probléma kettőjük között, amin dolgozni kellene.
De attól, hogy ráteszi az „érzelmileg éretlen” címkét, még nem érti meg jobban, hogy mi is történik valójában.
Ki dönti el, hogy mi az érzelmileg érett? Erre is különböző válaszokat kapunk. Nincs egy konkrét közös pont, amihez mérni tudsz. A sajátod van, és mindenki másnak a sajátja. Úgy hangzik, mintha egy általános szabályra mutatnál, de csak a saját véleményedre mutatsz vele.
Ha összehasonlítasz két embert, a közös józan paraszti eszük sosem ugyanaz.
Óriási a különbség. Mégis, valahogy mindketten eldöntik, hogy mi természetes egy párkapcsolatban és mi nem, vagy hogy mi az érzelmileg érett.
A majom és a robot
Szóval valami alapján mégis eldöntöd. De hogyan?
Amikor valaki azt mondja, hogy éretlen, vagy nem normális, ritkán történik az, hogy jó alaposan megnézi, mi a helyzet pontosan, és végül átgondoltan mond rá egy szót. Ez ennél sokkal gyorsabban történik.
Két irány van, amerre ez el szokott csúszni.
Az egyik a robot. A robot nem a saját fejével gondolkodik, hanem azonnal előveszi a kész szabályt. Van egy készen kapott válasz, és azt ráhúzza a helyzetre.
Nárcisztikus.
Érzelmileg éretlen.
Elkerülőkötődő.
A nagy szavak, diagnózisok, címkék mind a robot nyelve. A meggyőzően szakszerűnek és kifinomultnak hangzó netes „terápiás nyelv”.
Megérzi, hogy valami nem stimmel, és már meg is van rá a szó. Nem kell megállni és megnézni, hogy pontosan mi történt és miért. A címke elintézi ezt helyette. El van nevezve, tehát kész is, ki van pipálva. De valójában nem magyarázott meg semmit, és nem is segített, csak azonnal lezárta.
De ez a szó nem a te helyzetedre készült. Aki kitalálta, nem ismer téged és a párodat, és nem tudja, hogy mi történik kettőtök között.
Ettől még ezek a szavak nem haszontalanok. Valódi dolgokat jelölnek, csak egyáltalán nem erre valók. Hogy miért nem, arról itt írtam külön.
Amikor mesélsz róla, amikor elmondod, hogy mi a baj vele, ezek a szavak könnyen jönnek. Olyan, mintha a sajátod lenne.
De ennek az ellenkezője történik. Nem a te szavaid. Dühödben, csalódottságodban nem gyártasz olyan szavakat, hogy nárcisztikus vagy toxikus. Készen kaptad, csak elkezdted őket úgy használni, mintha a tiéd lenne.
A robot fog egy érzést, és ráragaszt egy kész címkét. Ettől úgy hangzik, mintha értené a helyzetet. Nem saját maga rakta össze, hanem mások szabályait alkalmazza.
A másik irány a majom. Amit érez belül, az úgy jön ki, ahogy épp történik. Nem próbálja meg lefordítani, nem keres rá külső szót.
Mire feleszmélsz, már ki is mondtad. Nem egy kölcsönvett szót, hanem a sajátodat, ami éppen akkor jön.
Önző vagy!
Ne legyél már fasz!
Utállak, amiért így viselkedsz velem!
Vagy amikor úgy becsapod az ajtót, hogy összedől a szomszéd ház.
Ugyanaz a hiba
Ez nem két embertípus. Nem arról szól, hogy valaki robot, valaki pedig majom.
Ugyanaz az ember hétfőn ráragasztja a párjája, hogy nárcisztikus, kedden meg jöhet az ajtó. Ez két irány, amerre könnyű elcsúszni.
Mindkettőnél ugyanaz a hiba.
Hogy nem használod a saját képességeidet, lehetőségeidet.
Az egyik kihagyja a saját gondolkodásodat, a másik kölcsönveszi másét.
Mindkettőből hiányzik, hogy te magad alaposan megnézted volna, mi történik.
Most azt gondolhatod, hogy akkor az ideális hely valahol középen van. A robot és a majom között, egyensúlyban.
De az sem a megoldás. A középút is csak egy automatikus és passzív állapot, csak összekeveredik a kettő. Egy kis nárcisztikus és érzelmileg éretlen, és hozzá egy kis nyers indulat.
Emlékszel az írás elejére? A józan ész eredetileg nem azt jelentette, amit mindenki egyformán tud. Hanem azt, amikor te magad jól megnézed a helyzetet, és neked áll össze a kép.
Az, ami az elején rossz hírnek tűnt, hogy nincs egy közös mérce, ami helyetted eldönti, mit gondolj… az igazából nagyon jó hír. Nem kell mindenben mások mércéjéhez igazodnod, csak mert ők hangosabban kezelik tényként a saját véleményüket.
Ez nem azt jelenti, hogy mindig jól látod. Hanem azt jelenti, hogy neked kell megnézned, a saját szemeddel.
Egyre jobban azt tanítják és sugallják, hogy kételkedj ebben. Hogy amit te magad látsz, az nem jó, nem elég. Hogy kell rá szakszó, diagnózis, és valaki más, aki helyetted megmondja, hogy mit merre.
Valaki, aki állítólag jobban ismer téged, mint te magadat, pedig soha egy szót sem váltottál vele. Aki egy cikkből, videóból vagy tesztből megmondja neked, hogy te ki és mi vagy. És ezt teljes magabiztossággal teszi.
És van egy másik külső hang is, ami az ellenkezőjét hirdeti. Hogy csak érezz, hogy a szíved úgyis tudja. Gondolkodnod nem is kell.
De ez ugyanoda vezet. Az egyik azt mondja, hogy ne bízz abban, ahogy te látod. A másik pedig azt, hogy nem is kell megnézned.
Egyik sem igaz. Amit belül érzel, az valódi, de nem kész válasz. Nem elhessegetni kell, de nem is vakon, gondolkodás nélkül követni. Hanem megnézni, hogy mi az, és megérteni.
Ez nem egy kész válasz, amit egyszer megjegyzel. Ez egy képesség, amit megtanulsz.
Egy válasz csak egy helyzetre, egy problémára lenne jó. A képesség pedig mindegyikre.
Ehhez újra és újra meg kell nézned. Ez nagyon nehéz, de nem lehetetlen.
De minél többször csinálod, annál inkább a részeddé válik. Egy idő után már nem kell erőlködnöd, hogy ne csússz egyik irányba sem. Olyankor már egyszerűen így nézed a dolgokat, mert megszoktad.
Ha észreveszed, hogy már megvan a kész szó, diagnózis, akkor dobd el.
Az a szó nem rólad vagy rólatok szól, és nem visz közelebb a megoldáshoz. Helyette foglalkozz azzal, ami valóban történik: amit te vagy a párod valóban csinál, és amit éreztek.
És amikor megnézed, ne szavakat keress rá. Az, hogy „nárcisztikus”, nem az, amit keresel, még akkor sem, ha ő egyébként tényleg az. És az elkerülőkötődő sem.
Ezek a szavak nem mondják meg, hogy mi történik köztetek. Hogy mi a baj vele, és hogy te mit érzel. Azt pedig főleg nem, hogy mi a megoldás. A szó lezárja, a megnézés kinyitja.
Ha észreveszed, hogy elöntött az indulat, azt viszont ne dobd el. Az indulat nem ellenség, hanem nagyon fontos jelzés. Csak ne rögtön aszerint cselekedj. Állj meg néhány pillanatra, és nézd meg, mit akar mondani.
Így mindkét esetnél ugyanoda jutsz. Hogy te magad nézed meg, a saját szíveddel és fejeddel, hogy mi történik. Ahogy te látod.
Van egy bevezető gyakorlatunk, ami pontosan ezt csinálja: visszaad saját magadnak. Ha eddig elolvastad, akkor érdemes ezzel folytatnod:
A válasz, amit sehol nem olvasol el
