Miért lesz már a semmiből is veszekedés?
Mit válaszolnál, ha megkérdezném, hogy neked mi a célod vitatkozás közben?
Sokan olyasmit szoktak mondani, hogy természetesen meg akarják oldani a problémát, vagy meg akarják előzni, hogy veszekedés legyen belőle, mert utálnak veszekedni.
A másik nagyon gyakori válasz pedig az, hogy nincs is céljuk. Nincs céljuk, ez csak egy kialakult helyzet, és ők csak reagálnak arra, amit a másik mond.
Van, amikor kívülről teljesen egyértelmű. Hallod, ahogy veszekszik két ember, akiket jól ismersz, és tudod, melyikük mit akar. Pl. az egyikük meg akarja győzni a másikat arról, hogy neki van igaza, a másik fél pedig csak azt szeretné, hogy ne veszekedjenek tovább.
Sokan úgy érzik, ilyenkor tényleg csak reagálnak a helyzetre. De reagálni is csak úgy lehet, ha van valami irányunk.
Aközött, ami történt, és ahogyan reagálsz rá, ott vagy te, egy egész ember, az érzéseiddel és vágyaiddal.
Vitatkozás és veszekedés közben sokféle célja lehet az embernek, de ezt éppen saját magunkon a legnehezebb észrevenni.
És ez a rejtett cél egyáltalán nem jelent hátsó szándékot, manipulációt vagy bármi negatívat. Azért rejtett, mert a legtöbben nem veszik észre saját magukon.
Ez egy általános hozzáállás, ami átjárja a gondolatainkat, legyen az nyugodt és átgondolt, vagy ideges és impulzív.
Mindenkinek van ilyen célja. A kérdés, hogy ezek kompatibilisek-e, és hogy sikerül-e megtalálni az egyensúlyt és a közös hangot.
Célok vitatkozás közben
1. hogy a lehető leghamarabb véget akarsz vetni a konfliktusnak
Az egyik leggyakoribb motiváció, hogy minél hamarabb vége legyen a konfliktusnak. Az sem számít, ha nincs megoldva a probléma, csak ne veszekedjenek tovább.
Ez nem véletlenül gyakori. Gyakran olyan másik fél mellett alakul ki, aki a veszekedések közben tapintatlanná, ellenségessé vagy erőszakossá válik.
Néhány ilyen tapasztalat elég lehet ahhoz, hogy erőssé váljon valakiben a gondolat, hogy ezekből a helyzetekből azonnal menekülni akar. Ezzel a céllal nagyon sokan azonosulnak, és egyértelműen jónak látják. De a helyzet nem ennyire egyszerű.
Az előny természetesen az, hogy sokkal kevesebb a heves konfliktus. De ha ez az egyetlen cél, ami minden mást a háttérbe szorít, akkor sok problémához vezet.
Ha ez a legfőbb célod, akkor megoldatlanul maradnak olyan problémák is, amik maguktól nem tűnnek el. Ilyenkor sikerült elkerülni a veszekedést, viszont a probléma megmaradt, és előbb-utóbb visszatér. Ez csak látszólag megoldás.
Ha pedig mindig te vetsz véget a vitáknak, az könnyen oda vezethet, hogy egyoldalúan te döntöd el, hogy milyen témákról lehet szó.
A cél nem mindig csak a menekülés. Lehet az is, hogy a másikat megfossza attól, hogy elmondja a véleményét, büntetésből vagy érdektelenségből.
Ilyenkor a felszínen úgy tűnik, csak véget akar vetni a vitának, de valójában már átcsúszik a „nem érdemli meg, hogy foglalkozzak vele” kategóriába.
A szélsőséges konfliktuskerülés kialakulhat traumából is, de sokkal gyakoribb, hogy valaki csak a könnyebbnek látszó utat választja. A legnagyobb probléma, hogy közben gyakran úgy látják, ők a békés, megértő fél, aki miatt nincs veszekedés, miközben a kapcsolat lassan és csendben elhal.
(Egyébként ettől nem vagy szorongó vagy elkerülő kötődő, bármennyire is gyakori ez manapság. Ha erre gondoltál olvasás közben, → olvasd el az erről szóló írásomat.)
2. hogy a lehető legjobban akarod megoldani a problémát köztetek
Alapvetően ez a legpozitívabb hozzáállás a hat kategóriánk közül. Viszont épp ezért az ebben rejlő hibákat a legnehezebb észrevenni.
Mivel magát a célt egyértelműen jónak látjuk, a mellette megbújó veszélyek szinte láthatatlanok maradnak.
És ezeket a saját viselkedésünkben a legnehezebb észrevenni. Gyakran előfordul, hogy valaki akár egy egész életen át meg lehet győződve róla, hogy ő tökéletesen jól vitázik, hiszen mindig a megoldásra törekszik.
Ha túlságosan csak a konkrét probléma megoldására koncentrálsz, akkor más fontos dolgok elveszhetnek szem elől. Ebből alakulhat ki az, amikor valaki minden apróságot szükségesnek érez átbeszélni. Szélsőséges esetben azt sem tudja elfogadni, ha valamiben csak egyszerűen más a véleményük. És ha fel sem hozza ezeket, saját magának akkor is folyamatos stresszt tud vele okozni.
A legnagyobb veszély, hogy ilyenkor könnyű végig „problémamegoldó-üzemmódban” maradni, megfeledkezve az érzelmi részekről.
Ennek a leggyakoribb formája, amikor rögtön a megoldással jössz, és annyira csak arra koncentrálsz, hogy közben észre sem veszed: ő csak azt szeretné, hogy te is átérezd, min megy keresztül.
„Analitikus típus”
Ez egy erősen leegyszerűsítő és felületes kategorizálás, de itt hasznos megemlíteni. Ha „analitikus típusnak” tartod magad, akkor erre érdemes különösen figyelned, mert épp az erősséged miatt eshetsz bele könnyen a szélsőséges változatába.
3. hogy átérezze ő is, amit te érzel
Alapvető emberi vágyunk, hogy a közeli kapcsolatainkban azt keressük, hogy megértsenek minket, és konfliktus esetén átérezzék a mi helyzetünket is.
Ha valaki, aki közel áll hozzád, csak „fejben veszi észre” a fájdalmadat, de nem érez semmit, az nem kommunikációs hiba. Hanem annak a közelségnek a hiánya, amiért a kapcsolat egyáltalán van.
Szakmaibb nyelven ezt érzelmi ráhangolódásnak nevezhetjük. Az ilyen szavakat általában kerülöm, amikor segítek, de itt egyszerűen és frappánsan leírja, hogy pontosan mire vágyunk.
Maga a vágy egyáltalán nem önző. De a módszer, amivel el akarjuk érni, az lehet az.
Negatívvá ott kezd válni, amikor a kérésből kényszerítés lesz: amikor valaki ahelyett, hogy meghívná a másikat az érzéseibe, inkább belekényszeríti.
Ez a kényszerítés nem mindig hangos. Van, aki visszahúzódással „mutatja meg” a másiknak. Elhidegül, csendes lesz, eltűnik, pontosan azért, hogy a másik is megérezze a hiányt. A motiváció ugyanaz, mint hangosabb formában: hogy a másik is átérezze a szomorúságot vagy stresszt, amit ő. Hogy ő is megtudja, milyen az.
Talán sosem kiabálsz, de a csendes kényszerítés is árt. Ilyenkor sokan csak utólag szembesülnek a kárral, amit okoztak. És rosszul is érzik magukat miatta, mert a másik fél bántása sosem volt cél, csak eszköz.
4. hogy belássa, és megváltozzon
Az „érezze át ő is” arról szól, hogy a másik megértsen. Ez pedig arról, hogy a másik megváltozzon.
Akarhatod, hogy átérezze, amit érzel, anélkül hogy meg akarnád őt változtatni. És akarhatod, hogy megváltozzon, anélkül hogy érdekelne, mit érez.
Ennek az egyik jele, hogy szinte sosem vagy elégedett a viták után. Ha a célod a másik fél megváltoztatása, nem pedig egy konkrét probléma megoldása, akkor sosem lesz elég, mert mindig van egy következő dolog, amit ki akarsz javítani benne. Bármit is ad a másik, hacsak nem a teljes átalakulását, akkor állandó elégtelenségben élsz, mert a javítási projekt sosem ér véget.
Ez gyakran a „majd én megjavítom őt” fantázia része.
Viszont a „megjavítás” azt jelenti, hogy átírnád a szokásait, a személyiségét?
Ez nem fog sikerülni, te nem tudod őt megváltoztatni, ha erőlteted. Ebből ellenállás lesz, nem harmónia.
Csak ő tudja megváltoztatni saját magát, ha akarja.
Ha azért akarnád megváltoztatni őt, hogy utána tudd szeretni, akkor jobb bele sem kezdeni.
Ha viszont olyan pozitív változásról van szó, amiről őszintén azt gondolod, hogy neki lenne jobb tőle az élete, akkor a legjobb amit tehetsz, hogy jó példával mutatod az utat. És bízol benne, hogy ez a szikra elég, hogy elinduljon benne valami.
Ha rá akarod venni a párodat a változásra, → olvasd el az erről szóló írásomat.
5. hogy igazad legyen, hogy megnyerd a vitát
Sokszor megfigyeltem már, hogy valakit ez motivál elsősorban, anélkül, hogy észrevenné, mekkora kárt okozott a kapcsolatainak az évek alatt.
Számára a vitáknak csak egy győztese lehet, ahhoz pedig valakinek veszítenie kell. Ennek két különböző változata van.
Az egyik, amikor a régi viták nem lezárt dolgok, hanem precedensek, amiket későbbi győzelmekhez lehet használni.
„A múltkor is beismerted, hogy rosszul gondoltad.”
A másik, amikor valaki mindent megtesz azért, hogy ne kelljen beismernie, hogy valamit rosszul csinált, vagy valamiben nem volt igaza. Minden ilyet gyengeségnek él meg. Ezért bármi áron megakadályozza, akár hirtelen témaváltással, „emlékezetkieséssel” vagy hazugsággal.
„Én azt sosem mondtam.” „Te emlékszel rosszul.”
A fő problémája nem az, hogy nem tudja elfogadni, amikor a másiknak van igaza. Hanem hogy ha ezt beismerné, megtörné a képet, amit magáról mutatni akar: hogy ő sosem téved.
Pedig pont fordítva: kívülről ez az erőlködés árulja el, hogy tudja, hogy tévedett, de tart attól, hogy ez kiderülhet másoknak is. Emiatt van az is, hogy nem mondja ki, hogy „igazad volt”, vagy hogy „bocs, félreértettem”.
Ha a vitákban a győzelem a legfontosabb, akkor egyre többet fogsz „megnyerni”.
De a párodat elveszíted.
6. hogy bebizonyítsd, ő a hibás, hogy lenyomd
Ugyanannak tűnhet, de a nyerni akarás nem ugyanazt jelenti, mint azt akarni, hogy a másik veszítsen. Az utóbbi sokkal erőszakosabb, aminél az a cél, hogy a másik értéktelennek érezze magát. Ennél a hozzáállásnál már nincs előny, csak hátrányok, és még több fájdalom.
Ilyenkor jön minden, ami csak kifér, bármi, ami betalálhat.
Régen lezárt sérelmeket ás elő, vagy olyasmit hoz fel hirtelen, amiket korábban sosem tett szóvá. A legfeltűnőbb jele, hogy úgymond előre felhalmozott lőszert használ, ami azt is mutatja, hogy a szándék már korábban ott volt.
Az „érezze át ő is” társ ezzel szemben azt kapja elő, ami épp a keze ügyébe kerül. Nem készült rá előre, hanem a pillanat hevében reagál. Elsőre nem látványos a különbség a kettő között, mégis nagyon fontos.
Csak egy rossz nap, vagy rossz szándék?
„Nem gondoltam komolyan, csak ideges voltam.”
Egy rossz nap tényleg okozhatja, hogy valaki hangosabb, türelmetlenebb, impulzívabb.
De egy rossz naptól egy szerető társ nem válik olyanná, aki szándékosan fájdalmat akar okozni. A szándék nem a rossz naptól született meg, az csak felszínre hozta.
Az egyik jel, ami elválasztja a szándékos bántást egy rossz naptól: nem azt támadja, amit csináltál, hanem téged.
Rossz nap: „ezt rosszul csináltad”, indulatosan mondva.
Ha a bántás a cél: „mindig is ilyen voltál és ezt mások is látják, csak nem mondják neked”.
És ez nem is mindig indulatos. Sokszor pont ez a hidegebb, kimért hangnem árulja el, hogy szándékos.
Sok feldolgozatlan, vagy rosszul feldolgozott sérelmen megy keresztül valaki, mire idejut.
Az „érezze át ő is” társ egy gyakori kiindulópont. Eredetileg csak azt akarta, hogy a párja átérezze, amit ő érez, ami alapvető, egészséges vágy. Kérte szépen, kérte csúnyán, sokáig, de hiába, ezért egy idő után feladta. Abbahagyta a kérést, és fejben elkezdte számontartani a hibákat és sérelmeket.
Tehát igen, azért bánt valakit, mert őt is bántották korábban. De ahogy szoktuk mondani: a magyarázat nem egyenlő a mentséggel, és a kettőt sokan összekeverik.
Ez nem teszi elfogadhatóvá a szándékos bántást, és nem is enyhít se a súlyán, se a felelősségen.
És itt válik teljesen különbözővé a kettő.
Amikor kiderül, mekkora fájdalmat okozott, az „érezze át ő is” társ rosszul érzi magát, és bűntudata van. A „bántás a cél” viszont elégedett, mert pont ez volt a célja. Az egyiknél a bántás csak eszköz, a másiknál viszont maga a cél.
Ez az a hozzáállás, ami a másikban idővel könnyen kialakítja azt a menekülési reflexet, amitől a legfontosabb célja a konfliktusok elkerülése és véget vetése lesz.
A vágy, ami ellened fordul
Ha végignézed a hat célt, az első négyben az a közös, hogy amit akarunk, teljesen érthető: békét, megoldást, hogy átérezze ő is, hogy jobb legyen. Az utolsó kettő más. Hogy igaza legyen minden áron, és hogy a másik értéktelennek érezze magát, ezeknél már nem csak a módszerrel van baj, hanem magával a vággyal.
Az első négynél sosem rossz alapvetően, amit akarsz. A veszély mindegyikben ugyanaz: amikor az egyik vágy túl erőssé válik, és észrevétlenül minden más rovására megy. A többi vágyadnak, és a kapcsolatnak is.
A legtöbb embernek többféle célja van egyszerre, különböző arányokban. Ez egy tartós szemlélet és irány, amit nem változtatunk magunkban csak úgy egyik vitáról a másikra.
De nem bármi keveredik bármivel. Akinek a legnagyobb prioritása a harmónia helyreállítása, az nem fogja egyszerre azt is akarni, hogy a másik értéktelennek érezze magát. Ezek túl távol állnak egymástól ahhoz, hogy egyszerre legyenek meg valakiben.
Melyik a legrosszabb?
Kézenfekvő a válasz:
az utolsó, amikor valaki szándékosan bántani akar.
Mi lehetne annál rosszabb?
De van egy ennél sokkal fontosabb kérdés. Mert a legszélsőségesebb formájukban mind ugyanoda vezetnek: a kapcsolat megromlik, vagy elhal, akkor is, ha papíron még együtt vagytok.
Az igazi kérdés nem az, hogy melyik a legrosszabb, hanem hogy melyik mit vesz el tőled, tőletek.
Mert nem az a legrosszabb, ami a leglátványosabban rombol.
Mit veszítesz miattuk?
A szándékos bántás azonnal megmutatkozik. Az első pár alkalom talán csak elbizonytalanít, de ha folytatódik, hamar tönkreteszi a kapcsolatot. Sokkal gyorsabban, mint a többi.
És bármilyen furcsán hangzik, pont ez a nagy előnye. Egy gyors szakítás éles fájdalom, de vége. Nincs éveken át tartó, lassú, reménytelen őrlődés.
Veszélyesebb az, amikor látszólag, a felszínen rendben van a kapcsolat. Nincs dráma, nincs hangos veszekedés. De azért nincs, mert a békesség kedvéért mindent elnézel és feláldozol. És mire feleszmélsz, már évek mentek el úgy, hogy valójában nem is vagytok együtt.
Mi a te célod?
Ha nem vagy benne biztos, melyik célok a legerősebbek benned, akkor az első dolgod, hogy ezt kiderítsd.
Tedd fel magadnak most a kérdést:
Mit akarok, amikor vitatkozom?
Ha megvan a válaszod, utána kérdezd meg magadtól, hogy miért.
Válaszolj mindegyikre őszintén, és addig áss, amíg már nem tudsz mélyebbre menni.
Érdemes visszatérned ehhez napokkal vagy hónapokkal később is, mert valószínű, hogy újabb és újabb dolgokat fogsz találni.
