Megcsaltam a páromat. Bevalljam, vagy jobb, ha soha nem tudja meg?

j írta: Havasi Máté

Kérdés


Megcsaltam a páromat. Csak egyetlen egyszer, és azóta is nagyon bánom. Ő nem tud róla, nem is sejt semmit, mert amúgy jól megvagyunk. Nem tudom, mit tegyek. Mondjam el neki, és kockáztassak mindent? Vagy csak ne szóljak róla, és próbáljak jobb lenni? Vele akarok maradni.

Válasz röviden, az elinduláshoz


Ezt a kérdést nagyon ritkán szokták feltenni. Amíg titokban tudják tartani, addig nem szokták érezni, hogy lehet, hogy mást kellene tenniük. És ezért nem is kérnek ezidő alatt tanácsot, csak később, amikor már kiderült. Ez önmagában sokat elmond.

Azt mondod, hogy félsz mindent kockára tenni azzal, hogy elmondod. Rendben, de már ezelőtt is kockára tettél mindent, amikor megcsaltad. Aki tényleg igazán akarja a párját, az nem csalja meg. A szemedben megérte kockáztatni, mert valami mást akkor többre tartottál a kettőtök kapcsolatánál.

Egyszer már megérte a kockázatnod. Az igazi kérdés az itt, hogy mi változott azóta számodra.

Ha minden jó lenne a kapcsolatotokban, akkor nem történt volna meg ez. A megcsalás nem a semmiből történik ok nélkül, hanem az elhanyagolt, és megoldatlan problémák megmutatkozása. Fontos különbség, mert ezt gyakran össze szokták keverni, hogy ez magyarázat, nem pedig mentség. A megcsalás sosem a helyes lépés.

Ha tényleg komolyan gondolod, hogy ezután jobb akarsz lenni, akkor szükséges megtalálnod a problémákat, amik ide vezettek. Saját magadban és a kapcsolatban is.

Ebben az írásunkban a korai jelekről beszélünk, amik lehet, hogy apróságként indulnak, de ha el vannak hanyagolva, akkor idővel megcsaláshoz vezethetnek.

Megosztás Facebookon

Egyéni vagy páros tanácsadáson párkapcsolati és önismereti problémákban segítek azoknak,
akik szeretnének harmonikus párkapcsolatban élni, és jobban érezni magukat a modern világunkban.

Miben segítek?

  • hogy boldog párkapcsolatot tudj kialakítani és megtartani
  • hogy felismerd a korai jeleket, még mielőtt baj lenne belőlük
  • segítek az újrakezdésben, ha egy kapcsolat megromlott
  • segítek erősíteni a belső világodat is, ami ma különösen fontos, és amitől a kapcsolataid is függenek: önismeret, önbizalom, belső egyensúly, szorongás és túlgondolás
  • segítek feldolgozni az élet okozta sérelmeket, és abban, hogy a javadra fordítsd őket

Néhány a legnépszerűbb írásaink közül

Megcsalt a párom, mit tegyek?
Megcsalt a párom, mit tegyek?

Vele maradjak vagy kidobjam? Meg tudok neki bocsátani? Meg lehet ezt egyáltalán bocsátani? Ezek és hasonló kérdések kavarognak benned, miután megtudod, hogy a párod megcsalt. Sokan kerülnek ilyen helyzetbe, és ritkán tudják, hogyan tovább. A düh, a fájdalom és a...

bővebben
A jelek, amiket csak túl későn értünk meg
A jelek, amiket csak túl későn értünk meg

Tényleg a megcsalás a leggyakoribb párkapcsolati probléma? Olyan sokszor látjuk ezt a problémát az interneten, hogy azt hihetnénk, ez egy teljesen normál, megszokott dolog. A privát csoportunkban is a beküldött kérdések hatalmas része, amikor megcsalással és abból...

bővebben
Ha nem tudod túltenni magad rajta szakítás után
Ha nem tudod túltenni magad rajta szakítás után

Ha ilyen gondolatok járnak a fejedben mostanában: - Nem megy ki a fejemből, folyton eszembe jut, pedig próbálok másra koncentrálni. - Csak fel akarok ébredni, és nem rá gondolni. - Csak azt akarom, hogy végre kimenjen a fejemből, és újra önmagam lehessek. - Nem tudom...

bővebben
error: