Érzem, hogy valami megváltozott a páromon, de nem tudom, pontosan mi a baj.
Kérdés
Már egy ideje azt érzem, hogy valami megváltozott. Kevesebbet vagyunk együtt, és szinte csak a szükséges dolgokról beszélgetünk. Nem történt semmi konkrét, és lehet, hogy csak túlgondolom. De valahogy nem hagy nyugodni.
Válasz röviden, az elinduláshoz
Ha azt érzed, hogy valami megváltozott, és valami baj van, akkor tényleg van valami, amit nem érdemes figyelmen kívül hagyni. A megérzésed nem a semmiből jön. Változó, hogy ki mennyire tudja pontosan használni, de annyi biztos, hogy valami van.
Ez nem feltétlenül jelenti, hogy a párod megcsal, de azt igen, hogy valami változott köztetek, és rossz irányba. És ha nincs megoldva, akkor idővel csak rosszabbá válik a helyzet.
A legrosszabb, amit tehetsz, hogy elnyomod magadban az érzést, és nem veszel tudomást róla, mintha minden jó lenne. Egy „üljünk le beszéljük meg” típusú rákérdezés is ritkán szokott eredményes lenni. Könnyen lehet, hogy ő sem tudja, mi a baj.
Érdemes sokkal jobban megfigyelned, hogy mi történik köztetek mostanában. Sok apró jel szokta előre mutatni, amikor egy kapcsolat teljesen elromlik, és ezeket minél hamarabb észreveszed, annál többet tehetsz. Néhányat már észre is vettél, és minél többet találsz, annál közelebb kerülsz az okához is.
Erről szól ez a teljes írásunk: hogy mik azok a korai jelek, amiket a legtöbben csak utólag ismernek fel, amikor már késő, és hogyan veheted észre őket.
Egyéni vagy páros tanácsadáson párkapcsolati és önismereti problémákban segítek azoknak,
akik szeretnének harmonikus párkapcsolatban élni, és jobban érezni magukat a modern világunkban.
Miben segítek?
- hogy boldog párkapcsolatot tudj kialakítani és megtartani
- hogy felismerd a korai jeleket, még mielőtt baj lenne belőlük
- segítek az újrakezdésben, ha egy kapcsolat megromlott
- segítek erősíteni a belső világodat is, ami ma különösen fontos, és amitől a kapcsolataid is függenek: önismeret, önbizalom, belső egyensúly, szorongás és túlgondolás
- segítek feldolgozni az élet okozta sérelmeket, és abban, hogy a javadra fordítsd őket
Néhány a legnépszerűbb írásaink közül
Megcsalt a párom, mit tegyek?
Vele maradjak vagy kidobjam? Meg tudok neki bocsátani? Meg lehet ezt egyáltalán bocsátani? Ezek és hasonló kérdések kavarognak benned, miután megtudod, hogy a párod megcsalt. Sokan kerülnek ilyen helyzetbe, és ritkán tudják, hogyan tovább. A düh, a fájdalom és a...
A jelek, amiket csak túl későn értünk meg
Tényleg a megcsalás a leggyakoribb párkapcsolati probléma? Olyan sokszor látjuk ezt a problémát az interneten, hogy azt hihetnénk, ez egy teljesen normál, megszokott dolog. A privát csoportunkban is a beküldött kérdések hatalmas része, amikor megcsalással és abból...
Ha nem tudod túltenni magad rajta szakítás után
Ha ilyen gondolatok járnak a fejedben mostanában: - Nem megy ki a fejemből, folyton eszembe jut, pedig próbálok másra koncentrálni. - Csak fel akarok ébredni, és nem rá gondolni. - Csak azt akarom, hogy végre kimenjen a fejemből, és újra önmagam lehessek. - Nem tudom...




