Ha válaszokat keresünk, a gyerekkori szülői minták elemzése ma az egyik leggyakoribb megközelítés. A közösségi médiában különösen elterjedt, de népszerűségét sajnos nem csak a hasznos oldalának köszönheti, hanem a rejtett buktatóinak is.
Elmélkedésem ismét a nárcizmusról szóló írásunk első szereplőjével kezdődik. Sigmund Freud neurológus és pszichiáter volt, aki sok mindenben helyesen gondolkodott, de a mai álláspontok szerint voltak olyan ötletei/nézetei is, ami nem állja meg a helyét. Az azóta szerzett új ismeretek alapján ezzel ő maga is egyetértene.
Freud egyik nézete volt, hogy a korai szülői nevelés nagyon erősen meghatározza a személyiségünket a teljes hátralévő életünkben. Nem csak egyszerű dolgokban, pl. hogy udvariasak legyünk, vagy hogy mit szabad és mit nem, hanem sokkal mélyebb és fontosabb tulajdonságokban is.
Nézete az volt, hogy a szülői nevelés és viselkedés „majdnem teljes mértékben” formázza a gyerek tartós személyiségét. Döntő szerepet játszik benne, jó és rossz irányban is.
Már most sejthetjük, hogy milyen hatásai lehetnek ennek a kijelentésnek, ha hiszünk benne. Egyelőre függetlenül attól, hogy valóban igaz-e vagy nem.
Ha valaki szülei „jó szülők” voltak, akkor ő nem fog ezzel a témával túl sokat foglalkozni. Jóval többen gondolják viszont úgy, hogy a szüleiknek komoly hiányosságai voltak, és gyakori, hogy rossz szülőknek tartják őket.
Ha valaki „rossz szülőket” fogott ki, akkor a fenti kijelentés reménytelenséget sugallhat számára. A másik fontos hatása, hogy ezzel hatékonyan és kényelmesen meg lehet magyarázni minden létező jelenlegi problémát.
Amikor a magyarázat kényelmesen felment
Nézzünk egy leegyszerűsített példát:
Ha valaki szülei folyton veszekedtek és kiabáltak, és nem mutatták ki a szeretüket egymás felé, akkor mondhatja, hogy ő is emiatt vált ilyenné. Felnőttként azért kiabál és veszekedik a párjával, mert gyerekként csak ezt látta, és eltanulta tőlük. Nehéz neki, vagy egyáltalán nem tud gyengéd lenni, mert a szülei sosem voltak azok sem egymással, sem vele.
Te elfogadod, amikor valaki erre fogja a viselkedését?
Akiket eddig megkérdeztünk erről, a nagy többségük véleményét így tudom összefoglalni tömören:
„részben érthető, de nem teljesen”
„de ezzel nincs lezárva a dolog”
Ez egy nagyon összetett kérdés, nincs rá könnyű válasz.
Ennek ellenére, manapság majdnem tökéletesen elfogadott, mondhatni divatos, amikor valaki majdnem minden hiányosságát és rossz tulajdonságát ezzel magyarázza, erre fogja. És gyakran ezzel a téma le is van zárva.
„Nem az én hibám, nem én tehetek róla, ez van.”
Sajnos az a tapasztalatunk, hogy azok fekszenek bele igazán és tartósan ebbe, akik nem akarnak változtatni.
Képzeletben folytatva ezt a megközelítést, ha ő kérdőre vonná a szüleit, akkor ők is azt mondanák, hogy nem az ő hibájuk. Ők ezt látták és tanulták a saját szüleiktől. Láthatjuk, hogy ez nem vezet sehova, nem fogja megoldani a problémákat.
Ássunk bele egy kicsit jobban.
Képzeld el, hogy van egy ikerpár, akik 100% egyformák. Ugyanaz a genetika, egyformák kívülről és a személyiségük is, olyanok, mint az ikrek a filmekben. Születésükkor elválasztják őket, és különböző szülőkhöz kerülnek. Az egyikőjük egy nagyvárosban nő fel, a másikuk egy kis faluban.
Szerencsére már van erről egy alapos kutatás, de sajnos ezeket gyakran félreértelmezik, vagy jutnak helytelen következtetésre. Részben azért, mert az eredeti kutatások értelmezése helyett a „Brit tudósok kimutatták” típusú kattintásvadász cikkeket viszik tovább.
A témában legismertebb kutatásban*(1) azt nézték meg, hogy hogyan alakul a születésükkor szétválasztott egypetéjű ikrek személyisége az életük során. 1970 és 1990 között 130 olyan felnőtt ikerpárt találtak, akik születésükkor örökbefogadás és hasonló körülmények miatt külön szülőkhöz kerültek.
*(1) (Bouchard, T. J., Jr. (1990). Sources of human psychological differences: The Minnesota Study of Twins Reared Apart. Science, 250(4978), 223–228.; Turkheimer, E. (2000). Three laws of behavior genetics and what they mean. Current Directions in Psychological Science, 9(5), 160–164.)
Mit mutat nekünk a kutatás eredménye?
A szülői nevelés a vártnál jóval kisebb szerepet játszik a személyiségfejlődésünkben. Személyiségünket legnagyobbrészt az egyéni életutunk alakítja: barátaink, iskolai és munkahelyi élményeink, fontos életesemények, hobbik és véletlenszerű hatások.
Ez nem azt jelenti, hogy a szülői nevelésnek enyhe hatása van. Hanem csak azt, hogy a többi tényezőhöz képest sokkal kisebb arányban számít, mint azt legtöbben gondolnánk.
(Fontos kikötés, hogy ez csak azokra az esetekre vonatkozik, amikor a nevelés nem tér el túlságosan a normáltól. A jelenlegi hivatalos „normál” keret magába foglalja az időnkénti szigorúbb fegyelmezést, de nem engedi meg a kategóriában az extrém eseteket, erős traumákat vagy súlyos elhanyagolást. Érdemes hozzátenni azt is, hogy néhány generációval korábban a hivatalos „normál nevelés” a mainál valamivel megengedőbben/lazábban volt értelmezve. Tehát régebben kicsivel szigorúbb nevelés is jobban elfogadott volt.)
Mi a helyzet akkor, ha valaki szülei „rossz szülők” voltak?
Ha úgy érzed, hogy a te szüleid rossz szülők voltak: sok esetben ez is a normál kategóriába tartozik. A szülők gyakran fiatalok (főleg néhány generációval korábban) és tapasztalatlanok. Szülőnek lenni nehéz, jó szülőnek lenni pedig még nehezebb, azóta ezt már lehet, hogy te magad is megtapasztaltad. Ez sok gyerekkori emlékünket hirtelen más szögből tudja mutatni. A gyerekkorban kapott nevelés tökéletlensége számít ugyan, de az ezen kívüli, saját élettapasztalataink sokkal sokkal nagyobb szerepet játszanak a felnőttkori személyiségünk és tulajdonságaink kialakításában.
Fontos, de ez is csak egy kis része a teljes képnek.
Ez egyszerre lehet felszabadító és rémisztő gondolat is, attól függően, hogy melyik irányból nézed.
Akkor kinek a hibája?
A gyerekeknek minden új, és először mindenben segítségre van szükségük. Ezt a szülőktől kapjuk, ezért érthető, ha eleinte tökéletesnek látjuk őket. Nyugodtak lehetünk, mert tudjuk, hogy ők mindenre tudják a választ. Tudják, hogy mit merre és mikor.
Aztán ahogy kezdünk felnőni, ez kezd megváltozni. Észrevesszük, hogy a szüleinknek is vannak hibáik és hiányosságaik. Problémáik is vannak, ahogy nekünk is. Ráadásul nem is tudják a választ mindenre.
Később azt is kezdjük észrevenni, hogy nekünk is hasonló problémáink vannak, és mi sem tudjuk a választ mindenre.
Megtapasztaljuk a világot, vagy a gyereknevelést hasonló nézőpontból, mint amiben a szülőket rossznak gondoltuk, és ez után sok minden másképp tűnhet. Minden szülő elront valamit, és van, aki nagyon. Egy kis része valóban nem az ő hibája, mert a saját szülei miatt történik. Rájövünk, hogy vannak dolgok, amikben nem is voltak olyan rosszak, mint korábban hittük. És vannak olyanok is, amikben valójában rosszabbak voltak, mint amilyennek éreztük.
Akárhogy is, ezeket a dolgokat legjobb elengedni, mert már nem tudjuk megváltoztatni. Még ha úgy is érezzük, hogy a személyiségbeli problémáinkat ők okozták, akkor is nekünk kell őket megjavítanunk. Érdemes inkább azzal foglalkozni, amit tudunk befolyásolni.
Akkor végülis kinek a hibája?
Nem számít.
Akkor nem is érdemes agyalni azon, hogy milyen rossz minta volt előttünk gyerekkorunkban?
Freud ugyan túlbecsülte, hogy a korai szülői nevelés mennyire meghatározó a személyiségfejlődésünkben, de a módszere ettől függetlenül is nagyon hasznos eszközt nyújt nekünk.
Ha eddig elolvastad, az azt jelenti, hogy szeretnél fejlődni ebben.
A rossz minta nem feltétlenül jelent hátrányt vagy negatív végeredményt.
A ma divatos, gyerekkori szülői minták közeli vizsgálata valóban hasznos.
Pontosabban hasznos tud lenni, de oda kell figyelnünk rá, mert az önismeret és önmagunk fejlesztésének az egyik legnagyobb csapdáját rejti. „Csapda”, amiben ma sokakat láthatunk elmerülve.
Gyakran nehéz belőle kimászniuk, de csak azoknak, akik nem is akarnak kimászni belőle. Modern önámításnak nevezzük azt, amikor valaki ebben benne marad. Igazán és tartósan belefekszik ebbe, és utána már nem akar változtatni sem, inkább feladja. Ebben az esetben ő már eldöntötte saját magában, hogy felnőttként azért rossz és marad is rossz az élete, párkapcsolata, mert gyerekként rosszul bánt vele valamelyik szülő.
Ha úgy érzed, rossz szüleid voltak
Kezdjük azzal az érdekességgel, hogy a rossz szülői nevelés és viselkedés nem feltétlenül van negatív hatással a mostani és későbbi személyiségedre. Előnyödre válhat ma egy olyan rossz minta, amit nap mint nap tapasztaltál gyerekkorodban, ami fájdalmat, stresszt vagy szorongást okozott.
Ha emlékszel rá, hogy gyakran úgy érezted nem kapsz elég figyelmet, vagy úgy érezted, mintha kívülálló lennél, akkor valószínűleg te később jobban oda fogsz figyelni erre.
Ha azóta is tisztán emlékszel rá, hogy mennyi kiabálást hallottál, akkor jó esély van rá, hogy később a pároddal és családoddal tenni fogsz azért, hogy ezt elkerüld. Minél jobban utáltad, annál erősebben fog motiválni, és annál inkább el akarod majd kerülni, hogy ezt a szokást folytasd vagy továbbadd.
Számtalan emléked van egy türelmetlen, impulzív, rossz természetű szülőről? Lehet, hogy később pont ezért leszel te a türelem megtestesítője, akiből úgy árad a nyugalom, hogy már a jelenlétedtől is nyugodtabbnak érzi magát mindenki.
Na jó, ennél azért sokkal göröngyösebb lesz az ezekhez vezető út, de azt határozottan mondhatjuk, hogy van hozzá egy nagyon jó kiindulási pontod. A rossz, amit a szülőktől láttál megtanította neked, hogy mit ne csinálj.
Minden azon múlik, hogyan használjuk
Ez a legnagyobb haszna számunkra a gyerekkori szülői minták elemzésének. A cél az, hogy ilyen szempontból kihozzuk belőle a lehető legtöbbet, de utána ne koncentráljunk rá. Ha azután is agyalunk és rágódunk majd rajta, az már ártani fog.
- 1. Idézd fel
Emlékezz, mi volt nehéz vagy fájdalmas számodra, és miért. Ha úgy érzed, segítene a feldolgozásban, akkor panaszkodd ki magadból néhányszor egy jó barátnak vagy szakértő segítségével. - 2. Gondold át, formálj róla véleményt
Gondold át, elmélkedj rajta, mind a korábbi gyerekkori nézőpontból, és a mostani felnőtt nézőpontodból is. Formálj róla véleményt. Fontos, hogy ez a te saját véleményed legyen. - 3. Engedd el, ami elmúlt
Próbáld elengedni a negatív érzéseket, hogy tovább tudj lépni. Ha eleinte nem sikerül, próbáld tovább, amíg belejössz. Figyelj arra, hogy ez után már ne panaszkodj vagy célozz rá, mert az erősen hátráltatja a folyamatot. - 4. Koncentrálj arra, amit irányítani tudsz
Ne ragadj le a múltbeli dolgokon, amiken nem tudsz változtatni. Tartsd szem előtt, hogy milyen viselkedési mintákat akarsz elkerülni, de foglalkozz velük minél kevesebbet. Ne felejtsd el, de maradjon a háttérben. Koncentrálj arra, amit tudsz irányítni.
Sajnos ezt nehezebb megvalósítani, mint ahogyan hangzik.
Ma, a rengeteg folyamatosan jelenlévő zavaró tényező, zaj, stressz és rohanás miatt ezt komoly kihívás megtanulni. Ha eleinte naponta szánsz akár csak kétszer 10 percet félbeszakítás nélküli elmélkedésre, már az komoly eredményeket fog hozni. A meditáció, relaxációs technikák vagy mindfulness szintén rengeteget segítenek már rövid idő alatt.
Ha úgy érzed, különösen negatív élmények emlékeit hordozod, akkor se keseredj el.
A buddhista filozófia szerint a szenvedés megértést és együttérzést szül mások iránt, de csak akkor, ha tudatosan dolgozzuk fel. Ha ezt nem tesszük meg, akkor viszont saját magunk maradunk benne a szenvedésben, a pozitív hatások nélkül. Az empátia és az együttérzés mértéke egyszerre formálódik a korábbi nehézségek, és a későbbi önismeret, elmélkedés és tudatos gyakorlás hatására.
Néha a rossz minta tanulságainak fénye erősebben rávilágít a helyes utadra, mint bármely pozitív példa, amit követni tudnál.
Ha úgy érzed, szívesen dolgoznál saját magadon, fejlesztenéd önmagad valamelyikünk segítségével együtt, akkor keress minket bátran, várunk szeretettel!
Összefoglalva:
A gyerekkori élmények elemzése ne arról szóljon, hogy hibáztatjuk a múltat vagy hogy örökké a múltban ragadjunk és rágódjunk rajta. Hanem arról, hogy átgondolva, tudatosan tanuljunk belőle és alakítsuk a személyiségünket, és hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki önmagunkból. Legyél türelmes magaddal, minden apró lépés, elmélkedés, tudatos gyakorlás számít és összeadódik.
