Egy kedves ismerősöm felhívott, hogy olvasta a weboldalunkat és feltűnt neki egy mondat:
Ha nem tudjuk szeretni saját magunkat, akkor a párunkat sem fogjuk tudni szeretni igazán.
Elmondta, hogy régebben járt más szakemberhez, és tőle is hallotta ezt a mondatot. A feladata az volt, hogy tükörbe nézve, minél többször, hangosan ismételje:
“szeretem magam!”.
Beszéljünk erről egy kicsit.
Ez a módszer hasznos lehet, de a probléma gyökerét nem fogja megoldani.
Hozzátennénk egy másik módszert is, ami kicsit nehezebb, de sokkal célravezetőbb, és stabil, tartós eredményeket lehet vele elérni.
„Fogadjon el úgy, amilyen vagyok.”
Ezt gyakran félreértelmezik, és sajnos éveken át használják saját maguk ellen.
Ez megerősíti őket abban, hogy ne változtassanak semmin, ne javítsanak a viselkedésükön, ne fejlődjenek, tanuljanak, nőjenek vagy legyenek bölcsebbek, ne törekedjenek arra, hogy jobbak, többek legyenek.
Próbáld magad külső szemmel nézni, kívülről és belülről is. Nehéz objektív maradni, de próbáld meg!
Szedd össze a külső, belső, jó és rossz tulajdonságaidat. Kezdjük a jóval. Vizsgáld meg mi az ami tetszik magadon, amit mások szeretnek, és amit te szeretsz magadban.
Gondolj bele, ezek jó, pozitív, vonzó tulajdonságok, amik miatt nagyon lehet szeretni valakit… tedd meg te is, szeresd saját magad! Nem a módszer kedvéért, mert hallottad valahol, hanem tényleg, mert megérdemled.
Ettől nem leszel egoista, önző, vagy hasonlók, ne hidd el, ha valaki ezt mondaná!
Emlékezz a nyitó mondatra: Ha nem tudjuk szeretni saját magunkat, akkor a párunkat sem fogjuk tudni szeretni igazán. Ez nem csak jól hangzó mondás, ez tényleg nagyon igaz. Ha esetleg furcsának találod az ötleted, semmi gond, csak tegyél vele egy próbát.
Néhány példa, ha nehéznek tűnik elkezdeni. Pl. segítesz másoknak, örömet okozol nekik, ha tetszik a hajad, ha büszkén nézel a tükörbe edzés után, ha tudod, hogy különleges vagy valamiben.
Most jönnek a negatívak. Ebből is jöhet mindenféle!
Senki nem tökéletes, de ez nem is baj, mert a tökéletes egyébként sem vonzó.
A legtöbb negatív dolgon lehet változtatni, és érdemes is. Magad miatt épp úgy, mint a párod miatt. Jobban fogod magad érezni, ettől a párod is még vonzóbbnak talál majd, amitől te…
Külső, ez az egyszerűbb. A külsőn próbálj reális kereteken belül változtatni. Ruhák, amik jól állnak és passzolnak hozzád, szabadulj meg a felesleges kilóktól. Utóbbi sokszor nehéz feladatnak tűnik a végeredményre gondolva, de lépésenként sokkal könnyebb. Legfeljebb néhány hónap alatt látszani fog rajtad, hogy teszel érte.
Belső, ez egy kicsit komplexebb. A korábban összeírt rossz tulajdonságokon próbálj meg változtatni, javítani. Ettől nem leszel kevésbé önmagad, ettől önmagad maradsz, saját magad jobb verziója. Ha kell, vagy nem vagy biztos magadban, kérj hozzá külső segítséget.
Szépítettem, amikor azt írtam, hogy „kicsit komplexebb”.
A helyzet az, hogy ez a legnehezebb feladat mindannyiunk életében, és egyikünk sem fogja megoldani pár nap, hónap alatt.
Sok nézőpont szerint ez A feladatunk, ez így van jól, hogy sosem érezzük tökéletesnek, és hogy törekedünk egyre jobbá, többé faragni magunkat. A jó pap holtig tanul annyira erősen benne van a köztudatban, hogy nem találnánk olyat, aki még nem hallotta.
Időnként kétségeid vannak, bizonytalan vagy az irányban? Remek, ez csak azt jelenti, hogy megtaláltál egy problémát és elkezdted keresni a választ.
Amikor belejövünk, még szórakoztatóvá is válik.
Ne add fel, akarj jobb ember lenni, mert ez a legfontosabb, ez a kulcsa minden másnak is az életedben.
Emiatt fogod te és a környezeted is szeretni saját magad, jobban érezni magad, jobban szeretni másokat is. Ettől nem leszel más ember, nem leszel kevésbé önmagad! Ha még nem próbáltad, ez furcsán fog hangozni, de ennek pont az ellenkezője fog történni:
ettől sokkal inkább önmagadnak fogod érezni magad.
Na és mi a helyzet akkor, ha valaki már tökéletes?
Rossz hír, sajnos ebben az esetben ő még a javításra váró problémáit sem kezdte el megtalálni. Tehát egyelőre el sem tudja kezdeni a tanulást, fejlődést.
Túlságosan gyakran halljuk ezt, pontosan azoktól, akik a leginkább rá vannak szorulva a fejlődésre.
Ha már megtaláltál legalább néhány negatív tulajdonságot, amin szeretnél változtatni, és általánosságban csiszolni saját magadon, akkor máris magasan az átlag előtt jársz!
Ha ezen az úton elindultál, sokkal könnyebben és többször fogod más emberekben is észrevenni a jót.




